10. rész

Itt is lenne a 10. rész bár nem sokan olvassátok de igyekszem most már többet hozni, elvégre egy hét és szünet:D 
Jó olvasást a kicsit hosszabb részhez és elnézést a sok idő miatt!

Léptei halkan taposták a fényezett padlót,s szőkés, szürkés haja néhol más szint mutatott de amilyen magabiztosan járt olyan határozott volt. Leült mellém. Először azon gondolkodtam köszönnöm kéne neki de azután meggondoltam magam, elvégre ő ült le mellém egy szó nélkül de gondolkodni sem volt időm, mert meg tette az első lépést.

-  Szia - valami különös áradat érzett hangjából, valami fura.

-  Helló - fordultam szembe vele s köszöntem vissza illedelmesen, majd a tekintetem újra a színpadon lévő 5 fiúra keveredett..nem hiába. Eszméletlenül jól nyomták. A hangjuk, a viccelődésük, és persze az hogy azt mutatták ott fent amit itt lent is, nem pedig mihaszna álarcot. De, valami zavart. Mégpedig az a lány..az aki ott ült mellettem s ugyan oda pillantgatott ahova én.

-  Minden egyes koncerten egyre jobbak és persze egyre okosabbak - hangsúlyozta ki az 'okos' szót mire felnevetett halkan én pedig elmosolyodtam. 

-  Nem láttalak még erre, családtagja vagy valamelyiküknek? - nézett rám kékes szemeivel amik kissé nyugalmat áramoltattak a testembe a fura érzés után.

-  Egy barát - vágtam közbe gyorsan, ami igaz is volt de valahogy mégsem, viszont nem akartam címlapokon mutatni egy világsztárral, miközben rajtam csámcsogtak volna. Nem. Még akkor nem.

-  Ó, örülök hogy megismerhetlek - nyújtotta világos kezeit felém, én pedig nem akartam bunkónak tűnni.

-  Lou - bejezte be s kezeink egymásét súrolták. 

-  Melanie - ráztam meg kezeim s egy mosolyt küldtem neki.

-  ..és te? - nem hagyott a kíváncsiságom hogy ki Ő. Először értetlenül nézett majd mikor szólásra akartam nyitni a szám ő tette előbb.

-  Hogy én.. - tette fel karjait a szék támlájára.

-  A fiúk sminkesei már egy ideje - bólintott feléjük,én pedig kezdtem megbékülni a lánnyal.

A többi egy óra, másfélben mindenféléről beszélgettünk, ami alatt kiderült hogy van egy kislánya aki elmondása szerint a legszebb mind közül, de milyen anya is lenne az amelyik nem a sajátját tartja a legtöbbnek. Sajnos a fiúkkal nem volt alkalmam találkozni a szünetekben mert gyorsan kellett átöltözniük de volt egy egy pillanat mikor tekintetünk egybefonódott Zayn-nel vagy épp valamelyik fiú kacsintott hátra. Ami a zenéjüket illette, tetszettek. A szövegük még annál is jobban!

***

Egy hatalmas taps vihart s hozzá csatlakozó sikítást hallottam majd észre vettem hogy a mellettem ülő lányt aki felállt, ebből arra következtettem hogy vége a koncertnek. A fiúk hangos búcsút véve kisétáltak a lelkes rajongóktól zsongó teremből amit még a Backstage-ben ugyancsak hallani lehetett. Velünk szemben volt egy öltöző amire azt hittem hogy az övéké de tévedtem, csak hasonlított, így hát megint elkerültük egymást egy darabig. Amíg ők az időd bent töltötték addig én könnyen elbeszélgettem pár emberrel mikor észre vettem hogy valaki mellém áll.

-  Mi a véleményed? - mutatott a göndör oda ahonnan nem rég jöttek le kezében egy fehér törölközővel.

-  Túl sokat ugráltál, olyan voltál mint egy..-itt megakadtam. -nem is tudom minek nevezhető - nevettem el a végét vele együtt, s nem is a kérdésre válaszoltam.

-  Ez nem válasz a kérdésemre - törölte meg a homlokát az említett törölközővel.

-  Jó volt. Jók voltatok - feleltem egyszerűen mire Ő nagy szemekkel nézett rám.

-  Ennyi? -próbált komoly maradni és abba a beképzelt, "el szállok magamtól" kategóriába tartozni és úgy hitte én ezt el is hiszem neki ha már nem mondok rá semmit.

-  Nehogy elhidd már, csak viccelek. Örülök neki ha tetszett. - intett egyet mire a szemébe néztem és azonnal mosolyra húzódott a szám, mire az övéi is. Aranyos kis mosolya volt ahogyan a gödröcskéi láthatóvá váltak.

-  Szóval most ti Zayn-nel..szóval, érted! - bizonytalanul motyogott mire a mosolyom újból elő jött.

-  Most mi az? - emelte fel kezeit az oldalánál én pedig csak megráztam a fejem.

-  Gondolom hogy, nem, mert tudom hogy Zayn beavatott titeket, tudod és még mi vagyunk lányok a pletykásak - tettem keresztbe karjaimat és mindketten jót nevettünk rajta.

-  Amúgy komolyra véve a szót, csak tudni szerettem volna hogy minden oké köztetek - közölte velem.

-  Igen..azt hiszem - elbizonytalanodtam kissé de mire kérdezni akart volna újból valamiról ott termett mellettem a fekete hajú, selymes bőrű fiatal srác, Zayn. Ahogyan oda ért hozzánk, reflex szerű apró csókot lehelt ajkaimra majd Harry és az én arcom között fürkészett.

-  Miért lettek ilyen csendben? - vonta fel mindkét szemöldökét.

-  Hát..- kezdtem volna de a fürtös kimentett.

-  Épp végeztünk a beszélgetésünkkel, szóval itt hagylak titeket egymásnak! - kacsintott rám Harry.

-  Na jó, ez kicsit fura volt, nem szokott tudni így rögtönözni! - jött rá Zayn, mire egy mosolyt küldtem neki amiből leszűrte hogy váltsunk témát.

-  Mit szólnál hozzá ha elmennék valahova? - csapta össze kezeit.

-  Jól hangzik, de persze csak akkor ha ráérsz, vagy ha nincs próbátok már vagy bármi, szóval érted - nem akartam elvenni az idejét olyan dolgoktól amik fontosak voltak az életében mindig is.

-  Nincs semmi mára már. Teljesen szabad vagyok! - csillantak fel szemeim mondata hallatán.

-  ..és te? - kérdezte ugyan olyan fénnyel a két csodás szempárt rám találva.

-  Ráérek.

Kaptam egy gyors de mégis heves csókot ott a színfalak mögött ahol senki nem látott bennünket majd együtt be indultunk az öltözőjükbe a cuccaiért.

-  Hé, Zayn! Elnézünk ide a közeli klubba, nem jössz..tök? - folytatta a szó elbotlását miután én is látható lettem a ajtó mögül. Zayn pedig rám nézett.

-  Menj nyugodtan, nekem nincs most kedvem! - küldtem egy kedves mosolyt a velem szemben lévő fürkésző fiúra.

-  Nekem sincs különösen! - nyúlt a bőr kabátja után ami jól is jött hiába volt nyár, az éjszaka eléggé letudott hűlni.

-  Bocsi srácok, majd legközelebb! - kacsintott rájuk Zayn mire ők egy oké-val bele is egyeztek.

-  Jó szórakozást - említette meg a mellettem álló fiú aki ellenőrizte telefonját s zsebében való dolgokat.

-  Sziasztok! - mondtuk egyszerre, ők pedig kánonban köszöntek.

A hosszú folyosón végig mentünk közben egy két Zayn számára ismerősbe botlottunk, de a legutolsó már nekem is ismerős volt.

-  Sziasztok - egy ismerős hang volt egy ismerős arctól. Lou volt.

-  Lou, már Harry  mindenhol keresett - mosolygott a mellettem lévő, aki mellesleg a kezemet fogta. Lebuktam - nem hazudtam azzal hogy barát vagyok, csak hát az igazságot sem mondtam el.

-  Jaj, ti még nem is..- kezdte Zayn de mindketten egyszerre vágtuk rá hogy DE.

-  De, dehogyis nem - kezdte Lou.

- ..a banda barátja..vagyis az egyik bandatag barátnője - fejezte be, mire én csak vetettem egy 'sajnálom  hogy nem az igazat mondtam' pillantást.

-  Majd találkozunk még! - tőle is elköszöntünk így indulhattunk utunkra.

A csarnok ami szinte már egy stadionhoz hasonlított akkora volt hogy kijutni alig lehetett a görbe vonalaktól amik egymás után következtek majd egyszer csak láttuk a kijáratot de az ajtótól jobbra forduló másik vas kapu felé vettük az irányt. Kissé gondolkodnom kellett rajta hova is jutunk arra a sötét, pince szerűségben, mikor megvilágosult bennem minden; hátsó kijárat. Persze, hát mégsem mehetünk csak úgy ki az utcára akármennyire is beborították a sötét felhők az eget. - gondoltam.

Mielőtt végleg kijuthattunk volna hátra fordult hozzám s ránézett kezeinkre amire csak bólintottam egyet. Tudta hogy nem akarom még ezt, túlságosan hamar  lenne. Gondolkodásom közepette egy simogató ajakkal találkoztam ami egy rövid de mégis minden érzelemben dús csókot adott.

Éreztem ahogy a derekamra fonja karjait majd közelebb húz magához ezzel elérve célját s megfeledkezve a külvilágról szenvedélyesen vissza csókoltam mire egyet felnyögött, nekem pedig már levegő sem áramlott a tüdőmbe úgyhogy a friss levegőre kiérve néztünk szét a kivilágított városon. Nem mondhatni hogy meleg volt de azt azt sem hogy fáztam. Pont jó volt, kellemes. Zayn a fejére kapta kapucniját majd elindultunk balra.

***

-  Merre menjünk kisasszony? - szórakozottan várta válaszom de nem akartam eldönteni én, inkább rá bíztam.

-  Mindegy, uram - hangsúlyztam ki a másosik szót.

Zayn az irányt pár zebrán át vette s az autók sokasága ellenére is úgy mozogtunk az úton mintha természetes lenne lassan hogy sétál a kései estében egy világsztár és egy ismeretlen lány egymás mellett, beszélgetve. Nem fogta meg a kezem, nem csókolt meg, nem tettünk semmilyen arra utaló jelet ami kettőnket érintett volna igazából. Egyszerűen úgy tettünk mint bármelyik két ember aki az utcán mászkál az este közepén. 

-  Milyen volt? - fordította fejét felém. A kérdést persze hogy értettem, de először úgy tettem mintha nem, amiből nevetés lett a vége. 

-  Tetszett. A zenétek olyan stílusos, komoly és egyben olyan...érzelmes. A szövegük pedig tényleg prímák. - illesztettem össze a mutató és hüvelykujjamat majd a levegőbe emeltem hogy kimutassam tetszésemet.
-  Örülök neki hogy nem bántad meg hogy eljöttél! - villantotta rám fogkrém reklámba illő mosolyát, mire belül ez egy nagyon jól eső kis érzés volt.
Sétálgattunk, persze csak olyan látókörökben amit ismertünk, illetve többnyire Ő ismert. Az idő nem szándékozott túlságosan röppenni, csak úgy mint ahogy mi sétálgattunk; lassacskán.
-  Milyet kérsz? - azt hiszem egy éjszakai Starbucks félében kötöttünk ki.
-  Amilyet te.
Miután kikaptuk finom még gőzölgő italunkat, további járdákat, átjárókat és utcákat szeltünk.
-  Mi történt az este? - hangsúlyozta ki az 'AZ' szót, s nekem ez teljesen váratlanul jött amit észre is vett és bocsánatot kért.
-  Bocsáss meg, én csak..- mentegetőzött de nem hagyhattam hogy Neki legyen kellemetlen.
-  Ugyan. Ne kérj bocsánatot. - intettem. Nem tudtam hogyan, és miként kéne belekezdenem a monológomba, ugyanis a múlt sérelmei ami lassan egy éve történt fájt. Fájt, mert az este olyan sebeket ejtett rajtam az éjszaka rejtélye ami mai napig nem gyógyult be teljesen.
-  Az este bulizni voltunk páran. Megszerveztük az egész éjszakát, töviről hegyire. - nem mertem a szemébe nézni mert az enyéim össze voltak törve, és nem akartam hogy azt a két gyötrelmes szempárt lássa.

-  Nem volt kedvem egyedül készülődni - folytattam - így hát át mentem Sophie-hoz és együtt választottuk ki az esti ruhánkat, sminket, cipőket, egy szóval tudod, csajoknak idő kell. Azután úgy eltelt az idő hogy észre sem vettem hogy Gareth már vagy tízszer hívott így hát gyors visszahívtam őt. Kicsörgött párat mire felvette és egy kicsit idegesen de persze szeretetteljesen le lettem kiabálva - mosolyogtam.

-  Már vagy egy órája ott kellett volna lennünk Gareth-nél de mi még mindig otthon voltunk. Mondtam neki hogy nyugodjon le, induljanak el, mi pedig majd megyünk taxival, mire ő csak nagy nehezen bele is egyezett de nem igazán tetszett neki az ötlet, leginkább mindenhol ott lett volna ha ez lehetséges lett volna. - nevettem fel keserűen, az emlékre.

-  A barátod volt? - szakított félbe Zayn.
-  Igen, de nem úgy ahogy te gondolod - intettem. - Olyan volt mint a testvérem, helyettesítette azt a helyet a bátyámmal szemben akivel kiskorom óta nem beszéltem ahogy..- nem akartam ezt is elkezdeni csak leintettem, gondoltam egyszerre kettő tragédia nem fér bele egy történetbe.
-  Szóval elkészültünk a telefonálás után fél órával és egy taxit hívattunk, de ahogy lezsíroztam a fuvart pár perc múlva már jött is értünk a sárga kocsi a tetején lévő TAXI felirattal. Ahogy becsatoltam magam, rezegni kezdett a kezemben a mobilom és Gar neve villant fel. Mosolyogva vettem fel, de ahogy felvettem a mosolyból egy grimasz lett hangja hallatán. Azt mondta nehogy elinduljunk abba a klubba mert baj van - szakadozott a levegőm, Ő pedig csak kíváncsian nézett rám és megvárta míg folytatni tudom.
-  A mai napig nem tudom kikkel volt az incidens vagy miért, mindenesetre megmondtam hogy már úton vagyunk de Ő csak annyit mondott azonnal forduljunk vissza, amit nem tudtam mire vélni és a mellettem ülő Sophie sem. Nem fordultunk vissza. Nem - keserűen felnevettem.
-  Arra emlékszem hogy mielőtt kinyomta volna a telefont azt kérte vigyázzak magamra és hogy szeret. - torzult el az arcom és könnyeimmel küszködtem már de folytattam. 
-  Úgy éreztem oda kell mennem, és haragudtam rá amiért úgy köszönt el abba a rohadt telefonban mintha búcsúzkodnia kellett volna. Féltettem. Annyira, de annyira és a gondolataim közül egy dudálás szakított el...- nem bírtam tovább könnyeim szabadon áztatták el az arcom s két kart majd egy közeledő testet éreztem ami átölel és nem enged el csak egyre szorosabban fog, és tart. Zayn megnyugtató viselkedése lassan hatni kezdett s a sírásom már csak egy-egy könnyé alakultak majd fokozatosan de abba maradt. A történetem vége brutális volt, nem akartam újra belekezdeni a végébe, hogy mégis hogy volt ez. De Ő látta rajtam így nem bombázott kérdéseivel csak megfogta kezeimet és belecsókolt.
-  Merre vagyunk? - nagy épületeket, fákat és egy ismeretlen és egyben zárkózott környéket láttam magam körül.
-  Valamerre messze a csarnoktól az biztos - az éjszaka sötét fátylától is tökéletesen láttam arc vonásait amit épp felfelé húzódtak, egy mosolyra ami az én gyötört ráncaimat is rendbe hozta.
-  Mennünk kéne, holnap jelenésetek van - böktem meg a mellkasát játékosan, mire ő elkapta apró kezeimet és a tekintetünk összeolvadt. Tudtam hogy nem lesz jó vége akármennyire is kihalt ez a környék este, Ő egy sztár akit fotósok ezre követ. Az érzéseimnek nem tudtam parancsolni ahogyan Ő sem. Nem számított hogy holnap ki lesz az újságok főcímlapján vagy a találgatók százai, semmi sem, csak Ő és én. Ott.
-  Szerintem is, csak.. - a hajam kissé szét állt ezért elsöpörte az arcomból hogy jobban szemügyre vegye vágytól küszködő duzzadt ajkaimat. Közelített hozzám, majd pár pillanat múlva ajkaink összeértek és szenvedélyes csókot váltottak, majd pár puszikkal a végén megspékelve. 
-  Mehetünk - nyújtotta kezét nekem amire először ijedten néztem, de este volt és több esélye volt mindennek amit nappal nem tehettünk meg. Kézen fogva engem, fogott egy taxit és haza vitt.
Az ajtóig kísért ahogy már megszoktam és búcsúzásunk közepette nem hagyta a kérdés motoszkálni magában.
-  Meghalt? - tudtam hogy nem fogja abba hagyni, de egy cseppnyi harag vagy düh nem volt bennem csak intettem mire Ő csak lenézett a cipő orrára.
-  Zayn - szólítottam meg hogy nézzem rám.
-  Sajnálom - halkan motyogta de értettem minden egyes betűt. Fura ha azt mondom, jól esett? Annyira hihetően mondta és együtt érzett velem, mintha csak értette, tudta volna milyen volt.
-  Holnap kereslek, szép álmokat szépség! - soha senki nem hívott még így csak Ő viszont nem szerettem ha olyat mondanak rám ami nem igaz.
-  Tudod, hogy nem - nem engedte befejezni mert tudta mit próbálok megint bemesélni neki, állítása szerint.
-  Akkor is az vagy! És köszönöm hogy ott voltál ma, és hogy elmondtad. - összeért homlokunk és az éj tiszta, halk sajátos zaja hallatszott, szuszogásunk mellett, tökéletes pillanat volt. Kaptam egy 'jóéjt' csókot majd elengedtük egymás kezét és elindult a járdán.
-  ..köszönöm Zayn! - ordítottam utána mire Ő visszanézett és elmosolyodott és egy levegő puszival búcsúztunk az nap.

Reméltem hogy anya már alszik és így is lett. Már rég álmodozott az egyel lentebbi szinten. Ahogy beértem a saját szobámba a falamon lévő képek sokasága lepett el. A barátimról, a családomról és olyan személyekről akik fontosak voltak nekem. Lépteim a fürdőbe tartottak, egy hosszú, forró fürdő után epekedve amit meg is kapott a testem. Az azt követő fél órában, egy képet nyomtattam ki amit még a koncerten csináltam. A nyomtatómból kijövő képen Ő volt. Zayn. A fiókomat lassan kinyitottam kivettem belőle a ragasztót és a falamra ragasztottam egy helyre ahova épp értem. Úgy éreztem hogy ott kell neki lennie! Megérdemelte! Később észre vettem hogy valójában hova raktam, véletlen. Gareth mellé. Teljesen véletlen mellé.