11. rész

Itt is lenne az új rész, szóval mint látjátok iparkodok velük most már :)

Jó olvasást, remélem tetszik! ;)

A napok úgy teltek mintha csak az óra mutatója egyszer az egyesen s a másik pillanatban már a hetesen lenne. A hervasztó iskolát arra a tanévre már kivégeztem akkora. Július eleje lehetett már, fülled, forró nyárnak nézhettünk elébe. Az emberek sokasága próbált minél kevesebb göncöt magára rakni és hideg, néhol jeges üdítőkkel, vizekkel járni. Én is így tettem, lazán sétálva át az egyik zebráról a másikra egy barna táskával a vállamon benne a hidegre hűtött üdítővel amit az út túloldalán egy kis boltban vásároltam. A tekintetem a nagy toronyórára esett ami elég rosszul járt, mármint azt hittem, de ahogy elővettem a zsebemből lévő mobilt, bebizonyosodott hogy nem csaltak a nagy épületben a számokkal. Sietnem kellett, mert időpontom volt; Dr. Fell rendelőjébe. Már egy ideje nem jártam, és anyát valamelyest felhívta hogy látni szeretne. Érdekes mi? Egy ismeretlen ember az én állapotom után kérdezősködik, pedig csak a betege voltam. Valamilyen szinten jól esett hogy törődött velem, és nagyon sok köszönettel tartoztam neki amiért segített abban az időszakban. 

Ugyan azok a színek, bútorok, falak, növények. Minden. Minden ugyan az mint mikor utoljára voltam itt. Ahogy beléptem az ajtón láttam hogy egy táska hever az egyik széken, ebből arra következtettem valaki bent lehetett, így hát leültem az egyik fehér székre ami mellesleg kényelmes volt, és vártam. Nem sok időt kellett töltenem azzal hogy nézzek ki a fejemből és emlékeztessen magam. Elővillantak a képek, az első találkozásunkról, arról hogy egymásnak mentünk, arról hogy kínos beszélgetésbe kezdtünk és arról hogy most hogy állunk. Mondhatni pár hónap alatt kialakult közöttünk valami, valami érdekes de teljes mértékben jó, és használ. Az ajtó nyílása szakította félbe emlékképeimet. Egy ében fekete hajú csajszi jött ki, az amilyen  gyorsan kijött, olyan gyorsan kiviharzott a rendelőből egy köszönéssel felém. Felálltam és az ajtóhoz kiettem majd két ujjammal kisebb kopogást mértem rá.

-  Jöjjön - utasított a láthatatlanba a doktornő anélkül hogy tudta volna hogy én vagyok.

-  Jó napot! - lépteim az ajtón belül rakoncátlankodtak.

-  Melanie, drágám - az arca kissé feszült volt, de nem tudta eltakarni érdekeltségét ahogyan én sem..örültem neki hogy itt lehettem. 

-  De rég láttalak már, foglalj helyet! - mutatott a vele szemben lévő kis székre ami kivételesen nem fehér volt, csak annak valamely árnyalata.

-  Hogy vagy? - tette fel az első, már megszokott kérdését, de valahogy azt láttam rajta hogy nem olyan kérdés mint az az előttiek. Úgy éreztem nem azt várja el hogy azt mondjam amit eddig. Hanem inkább valami újat.

-  Meglepő, de jobban, sőt jól. - mosolyodtam el, apró de értékes mondatom hallatán amin még én is meglepődtem. 

-  Látszik is! Örülök neki Melanie! 

-  Mesélj, mi történt az előző hetekben, hónapokban? Rég nem jártál itt, aminek egyrészt örülök, mivel..- akadt meg, majd intettem neki.

-  Hát..nem is tudom hol kezdjem?! - bizonytalanság fogott el.

-  A legelején kedves. - tette keresztbe lábaim s kényelmesen elhelyezkedett a mesélésemhez. Mindent, az elejétől a végéig elmeséltem neki amit ő csak figyelmesen hallgatott és néha egy-egy kérdéssel bombázott.

-  Mennyire komoly? - ült fel biztosabban a puffjában. 

-  Nem tudom..- igazán nem tudtam hányadán állunk Zayn-nel, csak annyit tudtam hogy valami forr köztünk, valami alakul, vagy már ki is alakult, csak nem vettünk észre, vagy csak én.

-  Mit érzel iránta? - olyan könnyű kérdés volt, oly annyira egyszerű de nekem akkor ez a legnehezebbet jelentette.

-  Igazából, nem..- nem engedte befejeznem.

-  Ne mond, hogy nem tudod, mert ezt te sem gondolhatod komolyan Melanie! - emelte fel mindkét kezét, és úgy nézett szemeimbe.

-  Milyen mikor vele vagy, mikor ott van melletted? 

A kérdése komolynak tűnt. Tudta hogy tudom rá a választ csak félek rá válaszolni, esetleg bevallani saját magamnak az érzéseim. Az tekintetem a kinti világra koncentrált és mélyen egy fallevelet szúrtam ki magamnak.

-  Ha vele vagyok, az olyan mint mikor a nagy szélviharban a fallevelek oda vissza csapkodnak, nem tudnak megnyugodni, mert nem hagyja a természet, de egyszer csak jön valami és megállítja a szelet, a zavargást és azt ami miatt nyugtalan volt az a levél. - a szívem mélyéből jött minden egyes szó. 

-  Azután megleli a békét, csak attól fél hogy egyszer el fog múlni és újra belezuhan egy forgatagba ami már lehet nem élne túl. - nevettem fel kínosan és ekkor találkozott tekintetünk.

-  Biztonságban érzem magam, úgy érzem nem létezik a fájdalom, a hiba, a világ sérelmei amik értek és egyben nagyon jól érzem magam vele. Teljesen megváltoztatott mióta megismertem. Fordulat, fordulat hátát - nevettem fel újból majd megráztam a fejem.

-  Tudja hogy érzem?! Úgy hogy kezdek beleszeretni - nyeltem egy nagyot s próbáltam felemészteni azt a szót. Dr. Fell csak felsóhajtott és kezeim után nyúlt. Megfogta őket és közelebb húzta azokat.

-  Ne hagyd elveszni amit egyszer megtaláltál! - érthető és minden jóindulattal teli aranyköpés volt. Sosem úgy tekintettem rá mint egy orvosra, hanem inkább mint egy gondoskodó nagyira aki kissé fiatal volt ehhez de megértett. Tudom, ez a munkája egy ilyen dokinak de ez akkor sem olyan volt. Ami az utolsó mondatát illette, elgondolkodtam rajta, és; teljes mértékben igaza volt. Az élet túl rövid ahhoz hogy bárkit is elveszítsünk ha már egyszer megtaláltuk.

*

-  Na mi volt kicsim? - hajtogatta össze ruháinkat anya miközben én a mellette lévő szobámba dobtam le cuccaimat.

-  Beszélgettünk - kiabáltam ki neki ami után nem kaptam semmi újabb kérdést, esetleg vallatást. Úgy gondoltam muszáj lesz beszélnem vele Zayn-nel való kapcsolatomról, de legbelül az vigaszt nyújtott hogy tudtam hogy tudja, csak nem mert rá kérdezni..

-  Anya - tudtam hogy eljött az idő és megérdemli hogy beavassam.

-  Mondd kislányom - az utolsó rövid ujjú, fekete trikóm volt hátra amit kettőbe hajtott s a többi cuccomhoz rakta, ezzel elérve hogy kész és tud most figyelni rám.

-  Szóval..szeretném ha tudnád hogy Zayn és én..tudod - dadogtam, mire anya felnevetett.

-  Kicsim, te sem gondolod hogy ilyen vak vagyok, vagy egyáltalán bárki is. - nevetése, mosollyá alakult ami már jobban tetszett.

-  Mesélj róla nekem - kérlelte miközben leült a fotelbe és paskolva várta hogy leüljek én is. Nem tudtam volna megmondani mikor beszélgettem vele utoljára ilyen komolyan, és olyan dologról ami fontos volt nekem, neki pedig az én boldogságom ami kezdett kivirágozni mint a tavaszi rügyek.

-  Szívesen megismerném - csillogtak édesanyám szemei miután kiveséztünk Őt, de rá pár pillanatra már nekem is, mert beleegyeztem és izgalom töltötte meg a gyomrom, a szívem, az egész testem.

-  Hívd át ma vacsorára, összeütünk valamit - csapta össze kezét.

-  Felhívom, oké? - nyúltam a telefonomért a farzsebembe.

Kikerestem az Ő nevét és rámentem a zöld telefonra, ami kapcsolatot hozott létre a két telefon között. Csörgött párat, sőt, nem is keveset, már minden remény oda lett az estéről de egyszer csak valaki felvette.

-  Szia - álltam fel a helyemről és kisétáltam a szobából.

-  Szia, Zayn éppen a hajával foglalatoskodik de azt hiszem mindjárt kész. - ismertem fel a pimasz, hangulattal teli hangját Louis-nak.

-  Akkor majd visszahívom, mondd már meg neki kérlek! - nevettem el magam. Nem sok ideje ismertem, de azt tudtam hogy a haja az a mindene volt, ezért is volt vicces kis helyzet.

-  Tommo, mi a..? - hallottam meg a vonal másik oldaláról az Ő hangját aztán csak recsegést, búgást, majd abba maradt és csend lett. Esküszöm ha este lett volna, és mielőtt felhívtam volna egy ijesztő horrort néztem volna, esetleg még meg is ijedtem volna.

-  Khm, bocsi édes, Louis a tudtom nélkül vette kezelésbe a telefonom - ijedtem meg a hirtelen hangtól.

-  Itt vagy Mel? -hallhatta szaggatott levegőszedésemet az ijedségtől.

-  P-persze, csak kicsit megijedtem - fújtam ki a levegőt.

-  Bocsáss meg, nem akartalak, csak ki kellett jönnöm ha valamit hallani is akarok - szabadkozott.

-  Merre vagytok, stúdióban? - tereltem el a témát.

-  Igen, de lassan végzünk mára.. - hangja szinte csengett de miközben ezt mutatta tudtam hogy fáradt, elvégre a turnénak már vége volt de az új albumon csúcssebességgel dolgoztak, nap mint nap.

-  Arra gondoltam, ha nincs mára semmi dolgod már, átjöhetnél..hozzánk..vacsorázni - húztam a szavakat ahogy lehetett. A szívem a fülemben dobogott, szinte éreztem ahogy emelkedik a mellkasom fel és le. Halkan kuncogni kezdett amit nem tudtam mire vélni.

-  ..de ha nem szeretnél, akkor persze nem erőltetem, csak tudod anya...- megakadt még a lélegzetem is az 'anya' szó kiejtése után.

-  Hogy úgy - az arca előttem pörgött le ahogyan puha ajkaival O formát formál.

-  Igen - bátorodtam fel.

-  Hányra menjek édes? - hangja eléggé szórakozott volt ami tetszett és a hangulatváltozás úgy jött rám mint a kaméleonra a színváltás.

-  Nem tudom..8 körül ha itt leszel, tökéletes lesz - harapdáltam alsó ajkam.

-  Rendben 

-  Vigyek valamit? - mielőtt letette volna még egy kérdést szegezett hozzám.

-  Magadat - nevettem el magam újra.

-  Tudod a hajam eléggé..- kezdett bele .

-  Tudom, eléggé tökéletes, és mindenkiközül a legeslegjobb, tudom Zayn! - hadartam el neki, mire csak felcsattant hogy ő ilyet nem is mondott soha. Na persze..soha.

-  Akkor 8kor nálunk! - kavarodtam ki ebből a hülye hajas dologból.

-  Ott leszek, csók édes! - köszönt el, mire úgy éreztem a testem áramvonalas és átfutott rajta egy villám.

-  Ajánlom is! puszi! 

-  Sze... - Fogalmam sem volt mit akart mondani, de mielőtt befejezhette volna kinyomtam nem puszta véletlenségből, csak sietnek kellett ha pár óra múlva egy vacsorát akartunk összeállítani amiben persze én is kivettem a részem.

Anyával elmentünk egy gyors bevásárlást tartani hogy minden stimmeljen. A kaját hamar összeállítottuk és így anya csinált egy kis levest amit igazán étvággyal fogyasztok mindig. Másodiknak valami csirkés cuccot csináltunk enyhe csípős fűszerrel és tésztával. A desszert pedig rám maradt. Először fogalmam sem volt mit lehetne rövid idő alatt készíteni ami finom és néz is ki valahogy. Így hát maradtam a palacsintánál, de nem a hagyományos részlegnél, hanem egy kis megbolondítással, rakottat csináltam. Kisütöttem őket egész vékonyra, nem vastagra ahogy többek szokták, és különféle töltelékkel töltöttem meg. Volt köztük túrós, nutellás, lekváros de abból is többféle. Mindezek tetejét csokimáz és vaníliaízű puding borította ami egy boci mintájára hasonlított.

-  Anyu, fel megyek felöltözni, azért így csak nem állok bárki elé is. - mutattam a ruhámra, ami néhol csokis, vagy lisztes volt.

A fenti választék nem sok volt, de nekem pont elég. Hiába akarták mindig bebeszélni nekem hogy a fekete öregít, a fekete nem áll jó én akkor is szerettem. Voltak színek a gardróbban de a nagyja sötét színű volt. Nem sokat totojáztam a vacsorára készülés ezzel a részével csak felvettem egy fekete farmert és egy mályva színű blúzt ami kissé elegáns volt de mégis otthonos. A frufrumat oldalra tűztem egy hullámcsattal amin egy virág ékeskedett. A sminkem a megszokott volt; felül tussal kihúzva majd szempillaspirál majd végül egy halvány szájfény majd végül egy fekete magassarkút. 

* 

Hol a faliórát, hol pedig a telefonom óráját vizsgálgattam. A félelem úrrá lett rajtam ahogy az izgatottság is együtt. Nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést ahogy anya sem. Csak ömlött belőle a nyugtató szó ami most nem segített, mindaddig még meg nem hallottam a csengő csilingelő, ideglelő hangját. A szívem majd kiugrott a mellkasomból de nem hagytam, helyette inkább én ugrottam fel a kanapéról és mentem az ajtó felé. Ahogy kinyitottam ott találtam Őt. Szemei csillogtam már az kezdeti esti fénytől ami a tekintetét tüzessé tette. Láttam ahogy végig pillant rám majd én is egyet rá majd arra eszméltem hogy már egy forró csókot kapok tőle. Nem volt túl hosszú, sőt. Az egyik keze hátul pihent még a másik mellette. Az ajtót kijjebb nyitottam és be invitáltam.

-  Jó estét asszonyom - udvariasan nyújtotta a kezét Zayn mire anya elmosolyodott.

-  Ugyan, hívj csak Abbie-nek! - fogadta el anyu gesztust.

-  Zayn Malik - rázta meg Ő és a háta mögül egy csokor virágot húzott ki majd anyának adta amit anya nagy boldogsággal fogadt el. 

-  Örülök hogy megismerhetlek végre, a kislányom.. - éreztem hogy ebből sehogy sem jönnék ki jól ezért megszakítottam.

-  Ki éhes? - tártam szét a kezem majd anya elindult előre de mi ott maradtunk.

-  Áácsi - fogta meg a karom majd megvárta még anya bemegy a konyhába készülődni. Zayn hátratett kezében egy szál vörös rózsa pihent.

-  Ez...ez az enyém? - zavarba ejtő volt a kicsinyke virág áhító szépsége és persze az akitől kaptam, ahogyan kaptam. Ő csak bólintott és átadta egy csókkal kisegítve.

-  Köszönöm - suttogtam ajkai közé.

*

-  Hm, micsoda illatok - szélesedett meg az orra a mellettem lévőnek ahogy beleszagolt a kevert illatokkal teli levegőbe.

Leültettem Zayn-t magam mellé, és így anyával voltunk szemben, s már épp indulni akartam hogy segítek felszolgálni, anya nem engedte. Anya és Zayn hamar megtalálták az összhangot, mindenféléről beszélgettek, anya a bandáról és az Ő munkájáról faggatta amiről Zayn élvezetesen számolt be. Tudtam hogy nagyon nagy szerepet játszanak a fiúk az életében de amikor anyáék már teljesen belemerültek nekem eszembe jutott valami; Zayn családja. Valahogy nem sokat mesélt még róluk, annyit tudtam hogy van 3 lánytestvére de más többet nem és akármennyire is tagadhattam volna; zavart.

-  ..és ha nem ezt csinálnád ami most akkor mi lenne? - hallottam meg a kijövő anyámat a konyhából.

-  Bizonyára tanulnék, méghozzá tanárnak, angol tanárnak. - keresztezte ujjait.

-  Nem rossz - kacsintott rá anya.

Aranyosak voltak hogy így kijöttek egymással és ilyen felszabadult lett a hangulat. Sosem gondoltam volna,de nem minden jól sikerült.

-  Hú, rengeteget ettem - simogatta Zayn a hasát hogy kimutassa elégedettségét.

-  Remélem ízlett! - Zayn csak nagyot bólintott.

-  Nem mindennap eszem ilyen kosztot. Csak mikor épp van időm haza menni Bradfordba és olyankor mindenki körülöttem forog, ilyen leves, olyan süti meg minden amit eltudtok képzelni. - forgatta szemeit Zayn.

-  Biztos rossz lehet a családodnak hogy nem látnak annyit és te sem őket - húzta anya a száját.

-  Magamból kiindulva én megőrülnék a gyerekemért mint minden anya félti a sajátját, pláne ha országról országra járja az utat. - bólintgatott anyu amit Zayn helyeselt.

Még beszélgettünk egy ideig és temérdek vicces sztorival gazdagodhattunk amin annyit nevettünk hogy már az állkapcsom fájt tőle. Anya kijelentette hogy ő fáradt és mivel holnap dolgozik szóval megy és lefekszik. Zayn-nel váltottak egy-egy puszit majd 'jóéjtet' kívántunk neki. Ahogy anya felért a nevetés kitört belőlem, nem tudtam magam tovább tartani.

-  Most mi van? - emelte fel az egyik szemöldökét ameddig csak tudta.

-  Power Rangers mi? - nem tudtam abba hagyni majd lassan kuncogásba ment át.

-  ..ez..olyan..aranyos - néztem rá bocsánatkérően.

-  Nem így tűnt az előbb - játszotta a sértődöttet.

-  ..és hogy tudnám kiengesztelni az bosszankodó uraságot? - csaltam vigyort a képére ahogy kimondtam ezt. A karomat szorosabban a kelleténél elkapta, de egyáltalán nem fájt, majd közel húzott magához. A körülöttünk lévő szoba megszűnni létezett s csak két ember volt abban; Ő és én. A szívem hatalmasakat dobbant miután kihagyott pár ütemet közelsége miatt, majd orrunk hegye egymást érintették. A levegővételem hallatszani próbálkozott ahogy az Övé is. Karjait derekamra simította majd elérte azt a hatást hogy felnyögjek kezei hatására. Ujjai, kezei már lentebb pásztázott ami mindenek ellenére is de akkora vágyat keltett ki belőlem ami végig szántotta a testemet és darabokra tudta volna szedni. Az ajkai lassan elnyíltak egymástól és az enyémet vették birtokba. A csókunk eleje még csak puha, kicsinyke puszikból állt majd fokozatosan durvult. A nyelve kérlelte magát az enyém mellé amit meg is kapott azonnal, majd hosszú táncot jártak. Az egyik pillanatban még a konyhapultnak dűlve álltunk a másikban már a kanapén voltam háttal fekve. Fogalmam sincs hogyan kerültünk ki onnan de hiába voltam eszméletemnél, semmi de semmi nem engedett bebocsátást csak az Ő képei, az Ő kezei, ajkai, szemei, az egész személy. Zayn. Alaposabban szemügyre vettem ruházatát ami egy fehér inget takart és egy sötétebb blézer. Az remegő ujjaim a blézer gombjait kezdte bontogatni s mikor már meg volt, akkor az inget próbáltam, kisebb nagyobb sikerrel. A levegő szó szerint felforrósodott közöttünk. Ajkaink nem akartak szétválni egymástól. Úgy érezték összetartoznak. Zihálásunk kezdett hangossá válni amit nem csodálok.

-  Mel - szakadt el tőlem egy pillanatra majd szemembe nézett.

- ..csak lépcső választ el bennünket..- biccentett fejével felfele. Szemei csillogtak a vágytól s a levegő bár fogyva de kezdett vissza kerülni tüdőnkbe. A tekintetünk összeforrta magát majd egy újabb finom és egyben hosszan érzelmes, szenvedélyes csókot kaptam majd újra elváltunk egymástól de csak épp annyira hogy szembe nézzünk.

-  Szeretlek - a szívem nagyot dobbant e szó hallatán. (: